Mélyülő válság: A boszniai szerbek kivonulnának az ország intézményeiből és a hadseregből is
A boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is – jelentette be Milorad Dodik, az ország háromtagú államelnökségének szerb tagja, aki évek óta a boszniai Szerb Köztársaság elszakadása mellett kampányol.
Mélyül a válság, Milorad Dodik szerint szakértők már dolgoznak a boszniai Szerb Köztársaság új alkotmányán és a törvényeken.
Ugyanakkor boszniai szakértők szerint
„egyetlen országrész sem dönthet arról, hogy a jövőben nem vonatkoznak rá a korábban szövetségi szinten elfogadott törvények, így Milorad Dodik kijelentései inkább csak az amúgy is súlyos belpolitikai viszályt mélyíthetik tovább.”
Milorad Dodik legutóbb nyáron beszélt arról, hogy a boszniai szerbek nem fogadják el a szövetségi előírásokat.
Akkor a nemzetközi közösség távozó főképviselője kötelező érvényű rendelkezésével büntethetővé tette a srebrenicai népirtás, valamint más, emberiesség elleni bűnök tagadását.
(Külföldi média nyomán)