VIDEÓ: Meg akarták dobálni a magyar bírót, de az edző szenvedett koponyatörést a belgrádi meccsen
A Crvena zvezda hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Midtjyllandtól az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A Vijesti szerb napilap azt írja, a meccs végén a feldühödött szerb szurkolók a három magyar játékvezetőt okolták a kudarcért – Bognár Tamás két Zvezda-játékost is kiállított a meccsen –, s ezt úgy adták a tudtukra, hogy minden kezükbe eső tárgyat az irányukba dobtak. Bognár és stábja végül sértetlenül megúszta az incidenst, nem úgy, mint a belgrádiak koponyatöréssel kórházba szállított erőnléti edzője.
Bognár már a 12. percben kiállította a hazaiak középső védőjét, Milos Degeneket, majd a 94. percben Marko Gobeljicet is. Több szerb napilap szerint is ez váltotta ki a Zvezda-drukkerek haragját.
KAPCSOLÓDÓ:
A magyar játékvezetőt gyalázzák a szerb „drukkerek“ és a Vučić-párti médiumok
A magyar delegáció a pálya melletti alagútban igyekezett elhagyni a helyszínt, azonban távozásukkor záporoztak a különböző tárgyak az irányukba. Az egyik a hazai csapat erőnléti edzőjét, Federico Panoncinit találta el, aki a Mondo szerint olyannyira súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani – írja az nso.hu.
A játékvezetők végül el tudtak jutni az öltözőkig, a rendőrök sorfalat álltak a drukkerek előtt, és a belgrádiak csapatkapitánya, Milan Borjan is megpróbálta nyugalomra inteni a fanatikusokat.
A Crvena zvezda a Midtjylland ellen szenvedte el az első vereségét az Európa-ligában, és a 2. helyen áll az F-csoportban.