Egymást verik: Fizikai leszámolás a haladók között a városházán egy szerbiai községben
Kedden este Blace községházának épületében egymásnak esett Dejan Mijajlović, az intézmény elnöke és Radosav Novčić, a községi tanács tagja, mindketten a haladó párt tagjai. Ez utóbbi húzta a rövidebbet.
Az esetet a rendőrségnek is jelentették.
– Nincs mit mondanom – kommentálta az esetet röviden Novčić, de annyit mégis megjegyzett, hogy a belügy is tud az inzultusról.
Nem hivatalos források szerint a verbális, majd később fizikai leszámolásra azután került sor, hogy Novčić kifejtette a véleményét egyes helyi témákat érintve. Mijajlović azonban nem értett vele egyet, ezután szabadult el a pokol.
Egyesek szerint Novčić megemlítette, hogy a községben sok botrányra került sor, aminek útját kell állni.
Ugyanakkor Dejan Mijajlović tagadja, hogy akár szóbeli, akár fizikai leszámolásra került volna sor kettejük között.
Az incidensről állítólag a haladó párt felsőbb vezetése is tudomást szerzett, és utasítást adott a helyzet „rendezésére”, illetve arra, hogy az „ne kerüljön a média látókörébe”.
(Direktno.rs nyomán, a címlapfotón balról Dejan Mijajlović)