VIDEÓ: A „Kalász-kalász”-ra buliztak a haladó párti magyarok
Igazi revizionista hangulatban zajlott a Szerb Haladó Párt „mitingje”, vagyis gyűlése után szervezett mulatós bál Hajdújáráson.
A magyar többségű észak-bácskai faluban a szabadkai VKT-ben is képviselő Fehér Illés, kétes hírű vállalkozó a haladó párt mindenese, aki korábban állítólag a Šešelj vajda féle radikálisoknak volt a díszmagyarja. Egyben ő volt a szervezője is annak a bulinak, ahol a legismertebb délvidéki nemzeti dalt a „Kalász-kalászt” is elhúzatták a haladó magyarok. Mindezt, (ahogy az a felvételen is látható) a háttérben egy jókora haladó párti molinóval és Vučić arcával díszített környezetben.
Érdemes megjegyezni, hogy ehhez képest a VMSZ által szervezett ünnepségeken rendre szerb zenére mulatnak a magyar párt szimpatizánsai. Mint például, ahogyan azt tették a VMSZ-es sátor előtt a palicsi majális alkalmával.
Természetesen mi sem gondoljuk, hogy a haladó párti magyar mulatós bálok közönsége a legmélyebb politikai és ideológiai elkötelezettségből jár Vučić-nak tapsolni, hanem inkább az ingyen evés ivás és dínom-dánom lehet a vonzó számukra. Sőt, ahogy azt a helyi forrásunk elmondta a már említett helyi politikus egyes állítások szerint a pártba való betagosodás esetén akár azt is képes „elintézni”, hogy a kórházi várólistán előbb vegyék a pártkönyvecskés pácienseket.
Sajnos a szerkesztőségünkbe eljuttatott felvételek minősége nem a legjobbak, de érdekes hozzászólást tesz a videó elején az egyik hozzászóló, aki kiemeli: „Ki állítja, hogy szégyen Szerbiában magyarnak lenni? Mi aztán jót mulattunk az SNS gyűlés után…”
+ Bónusz: Fehér Illés, aki egyébként „lelkes rajongója” a DélHír Facebook oldalának (amit köszönünk – a szerk.) korábban rosszallását fejezte ki egyik cikkünk kapcsán, de ez úton is örömünket szeretnénk kifejezni, hogy ők a „prasnyaság” helyett a magyar területi revizionizmust preferálják inkább saját bulijaikon. Sőt, kifejezetten reméljük, hogy ezt az ideológiát mihamarabb átemelik majd a politikájukba is.