Kiemelt Világunk 

Lassan véget ér? Európa éledezik az omikron után, sorra enyhítenek az országok

Dániában az összes járványügyi korlátozást eltörölték, és a többi EU-tagállam is egymás után dönt úgy, hogy nem tartja fenn az eddigi szabályokat. Az omikron miatt sokkal többen fertőződnek meg, mint a korábbi hullámokban, de a halálozások száma sehol nem követi ezt az emelkedést.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője kijelentette, tűzszünet következik a járványban, és hosszas nyugalomra rendezkedhetünk be.

Az egyébként magas esetszámok mellett eddig még álmodozni sem lehetett enyhítésről, de az omikron variáns olyannyira átrajzolta a képet, hogy az uniós országok sorra szüntetik meg a korlátozásokat.

Ennek alapvetően az az oka, hogy bár a decemberben Dél-Afrikában felfedezett és azóta világszerte elterjedt mutáns fertőzőképessége rendkívüli, kevésbé súlyos tüneteket produkál, a kórházban ápoltak és az elhunytak száma pedig közel sincs egyenes arányosban az esetek növekményével.

Az Európai Unióban ezt a trendet egyre több kormány ismeri fel, és rendezkedik be arra, hogy a pandémiából endémia lesz, vagyis a koronavírus okozta betegség egyes területeken tartósan előfordulhat, de nem okoz olyan súlyos járványt, mint 2020-ban és 2021-ben.

(24.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések