Délvidék Kiemelt 

A szélsőnacionalista tanár „szerbecskéinek” nevezte a nem szerb diákokat (is), valamint három ujj felmutatására utasította őket!

A Vučić-rezsimre jellemző soviniszta őrjöngés olykor sajnos a délvidéki iskolákat sem kerüli el.

Az alábbi eset is erről a vérlázító jelenségről tanúskodik.

Felfüggesztették állásából Miloš Stojnićot, az újvidéki Branko Radičević Általános Iskola kémiatanárát, miután a szülők szétküldték a médiának a szégyenteljes gesztusát megörökítő fotót.

A tanár az Instagramon osztotta meg a botrányos képet, amely utána az iskola Viber-csoportja keretében is napvilágot látott.

Mivel dicsekedett a szélsőséges tanár?

Stojnić

arra utásította a diákokat, álljanak a háta mögé és mutassák fel a mélyszerb nacionalista szimbolúmot, a három ujjat. Az erről készült fotót a közösségi oldalán a „Szerbecskéim” (Moji Srpčići) cím alatt jelentette meg.

A képen levő diákok jelentős része nem szerb, hanem a horvát, a szlovák, a ruszin és a roma nemzeti közösséghez tartozik (tudomásunk szerint magyar diák nem volt köztük).

Az érintett szülőknél érthetően kiverte a biztosítékot a tanár extrém nacionalista kilengése, amellyel

megalázta a nem szerb tanítványait (de esetleg azokat a szerbeket is, akiket nem vakított el a nagyszerb propaganda).

Súlyosbító tényezőnek számít az is, hogy a tanár úgy osztotta meg a fotót, hogy nem takarta el a tanulók arcát.

Stojnićnak ez nem az első botránya, ugyanis az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban, ahol egy ideig helyettesítette az egyik tanárt, azonos jellegű fotót készített (amit aztán meg is jelentetett a közösségi hálón).

Valószínűleg a sajtó nyomására (mert a szülők állítólag nem jelentették fel az iskolát, hanem egyenesen a médiához fordultak) felfüggesztették mostani állásából.

Az iskola jogászai fegyelmi eljárás útján döntenek a tettes további sorsáról. Rövidesen elválik, hogy csak pénzbírsággal sújtják-e vagy pedig kirúgják.

(telegraf.rs és luftika.rs nyomán)

nastavnik-novi-sad-2

Hasonló bejegyzések