Miközben Szabadka infrastruktúrája romokban hever: Vučić és Pásztor a Palicsi-tóba fektetnek be
A VMSZ elnöke találkozott Aleksandar Vučićtyal, melynek során kijelentette, hogy szeretné támogatni a haladó rezsim fejét a küszöbön álló elnökválasztásokon. Valószínűleg nemcsak szeretné, hanem kötelessége is…
Pásztor csütörtökön elmondta a jelenlévő újságíróknak, hogy elemezték az eddigi együttműködés eredményeit és az azok által szerzett tapasztalatokat, de szóba kerültek a jövő közös tervei is.
A két „puszibarát” között kiemelt témaként szerepelt a palicsi Aquapark kiépítésének befejezése, amibe eddig 880 millió dinárt fektettek be, és még 730 millió kellene.
Pásztor ezenkívül még egy hotel kiépítéséről is tárgyalt Vučićtyal, a férfistrand közelében. Mint mondta, ez nagyjából 40 millió euróba kerülne.
A várost, illetve annak polgárait érintő súlyos problémákról azonban ezek szerint nem esett szó (lásd, vízvezetékhálózat, közutak, közvilágítás, közbiztonság, stb).
Mindezzel Pásztor István ismét bebizonyította, hogy cseppet sem érdekli a helyi magyarság, illetve azok gondjai.
Számára a legfontosabb, hogy teljesítse „kedves Ácó” óhajait, parancsait.
(gradsubotica.co.rs és egyéb helyi média nyomán)