A rezsim kedvenc állatorvosa: „Isten megbüntetett minket, mert úgy viselkedünk, mint az idióták”
A vírusszakértő szerepében tetszelgő Milanko Šekler állatorvos, akit mind a szerb rezsim, mind a média ismeretlen okból favorizál, a covid-válság alatt gyakran ellentmondásos, olykor pedig egyenesen botrányos és vérlázító kijelentéseiről híresült el.
Különösen gyomorforgatónak tekinthető az a nyilatkozata, miszerint sajnálja, hogy az elhalálozási arány nem volt nagyobb.
Minap pedig azt mondta,
„a járvány az Isten büntetése, mert úgy viselkedünk, mint az idióták, mert a pénz a legfontosabb számunkra.“
Azt is hozzáfűzte, „csak azon jár az eszünk, hogy minél több helyre utazhassunk el.“
Nem derült ki, vajon pontosan kire gondolt: az egész világ lakosságára vagy a szerbiai polgárokra? Akárhogy is, szavainak ezúttal sem volt sok értelme.
Most, hogy közeledik a covid-folyamat vége, Šekler és Kon egyre idegesebbek, hiszen számukra az elmúlt két év szép időszak volt, annyit szerepeltek, amennyit csak akartak, fontosnak érezhették magukat. De ez most lassan véget ér.
(Alapinformáció: blic.rs, fotó: republika.rs)