Egy közvéleménykutatás szerint a haladók elveszíthetik a választásokat Belgrádban
A Stata.rs ügynökség januárban elvégzett közvéleménykutatása a küszöbön álló szerbiai választásokat illetően nem kecsegtet pozitív kilátásokkal a haladó rezsim számára.
A néphangulat pillanatnyilag azt tükrözi, hogy az ellenzék komolyan veszélyezteti az Aleksandar Vučić-féle rendszer pozícióját a fővárosban, ami – ha bekövetkezik – erősen megingathatja a párt stabilitását országos szinten is.
A kutatást 808 résztvevő bevonásával végezték online, telefonhívások útján és terepen.
Jovanka Vukmirović, a közvéleménykutatás szervezője elmondta. hogy ez a negyedik ilyen jellegű akció 2021 februárja és 2022 januárja között, és észrevehető a polgárok a politika iránti érdeklődésének jelentős fokozódása.
Ennek egyik oka az, hogy az elmúlt időszak politikai-társadalmi eseményei aktiválta a fiatalabb, 18 és 25 év közötti korosztályt is, akik eddig „apolitikusok” voltak.
Emellett az ellenzék fokozatos szerveződése opciót ad a polgároknak arra, hogy a haladó rezsim képviselői helyett mást válasszanak.
– Belgrádban egyre inkább terjed az az álláspont, hogy a haladók elveszítik a várost, ami optimizmusra ad okot annak a szavazóbázisnak, amely nem a jelenlegi kormánykoalíciót támogatja
– húzta alá Vukmirović.
Mindezt persze a rezsimmédia tagadja.
(direktno.rs nyomán)