Kiemelt Szerbia 

„Ha kell a munka, lépj be a pártba” – mondták neki; fizetése huszonkét ezer dinár

A szimpla párttagság Szerbiában néha szédületes karriert, gyors meggazdagodást is jelenthet.

Az esetek többségében azonban legfeljebb a puszta megélhetést (néha azt sem) szavatolja. Mielőtt valaki eladná a lelkét az ördögnek, nem ártana, ha ezen is egy kicsit elgondolkodna.

Az alábbi eset is arról tanúskodik, hogy a pártkönyvecske semmire sem garancia.

A történet helyszíne a dél-szerbiai Blace községhez tartozó Prebreza település, de lényegeben bárhol lejátszódhatott volna (sőt, hasonló esetek országszerte gyakran előfordulnak).

Ezúttal egy meglehetősen drasztikus példáról van szó.

V. K. 53 éves asszony munka nélkül maradt. Számos sikertelen próbálkozás után nagy nehezen elhelyezkedett, mégpedig a községi kommunális közvállalatnál, ahol amolyan takarítói állást kínáltak fel neki, amely a környező utcák sepregetését is magában foglalja.

Ezt a munkahelyet is csak egy feltétellel tölthette be: ha belép a Szerb Haladó Pártba. Beleegyezett, aláírta a belépési nyilatkozatot. Fizetése azonban mindössze 22 ezer dinár.

Ráadásul meghatározott időre, három hónapra alkalmazták, ami rövidesen le is jár.

Elkeseredettségében úgy döntött, megosztja a médiával mindazt, ami nyomja a lelkét.

A Szerb Haladó Pártból azonban még nem lépett ki. Gondolkodik rajta, mit tegyen.

A kommunális vállalat szakszervezete furcsamód elég határozottan reagált az esettel kapcsolatos, médiában megjelent információk láttán. Közölték, hogy ez ügyben feljelentést tesznek a vállalat vezetői ellen az illetékes szerveknél, mi több, a bírósághoz is fordulnak, hiszen a 22 ezer dináros fizetés még a siralmas szerbiai minimálbértől is alaposan elmarad.

A kötelező párttagsággal való zsarolásért azonban senkit sem jelentenek fel.

Így fest tehát az állami cégeknél való foglalkoztatás a „gazdasági tigris” országában.

(direktno.rs nyomán, fotó: pirot.sns.org.rs)

Све бројнији и квалитетнији пиротски одбор Српске напредне странке | Српска напредна странка

Hasonló bejegyzések