Több mint 15 ezer halott lehet a határon túlról levélben szavazók listáján
Amennyiben délvidéki magyarként van olyan családtagunk, aki kettős állampolgár és korábban regisztrált az anyaországi választási listára, ám időközben sajnos elhunyt, akkor mindenképpen jelentsék be azt! Hiszen ez egyrészt költelességünk is, illetve, hogy ne vádolhassanak bennünket, határon túli magyarokat, választási csalással. Így a morálisan helyes és becsületes, ne éljen senki vissza a szavazati lehetőségeinkkel.
Ugyanis Hadházy Ákos független képviselő Facebookon azt írta, a Választási Iroda elküldte neki, hogy 2018 és 2021 között, négy év alatt összesen 3085 „elhunyt határon túli honfitársunkat jelentettek ki a szavazásra jogosultak közül”. Ezzel szemben 2018-ban 378 445 regisztrált szavazó volt. Ha tudjuk azt, hogy Magyarországon évente 1000 főből 13-15 ember hal meg, akkor könnyen kiszámolható, hogy a határon túli regisztrált választók közül négy év alatt elhunytak száma minimum 20 ezer körül lehet. Ehhez képest csak 3000 honfitársunkat törölték a nyilvántartásból. A többiek címére ugyanúgy kiküldik a leveleket, mintha élnének és hozzátartozóik minden további nélkül szavazhatnak is helyettük.
Hadházy Ákos a tobbiakban ezt írta: „Megkérdeztem a Választási Irodát, hogy mit szándékoznak ez ellen – a választásokat eleve komolytalanná tevő – anomália ellen, de a válasz egyáltalán nem megnyugtató. Beadtak egy törvényjavaslatot arról, hogy aki több választáson inaktív, azt töröljék a rendszerből. Ez egyrészt semmit nem oldana meg, de úgy látom, a Fidesz nem is fogadta el a módosítást. Másrészt állítólag kiadtak egyszer valami közleményt, hogy jó lenne lejelenteni az elhunytakat.
A halottak helyett szavazás természetesen nem a legnagyobb volumenű választási csalás lesz. (Ennél sokkal nagyobb jelentőségű, hogy az állami rádióban és televízióban az ellenzék egyszerűen nem jelenhet meg, vagy az, hogy a kormány évek óta sok tízmilliárdból kampányol hirdetésekben nyíltan a Fidesznek.) Viszont kiélezett helyzetben pár ezer szavazat is dönthet egy mandátum és így akár az egész választás sorsáról. Arról nem is beszélve, hogy ha egyetlen halott borítékját sem küldenék vissza, a jelenség akkor is befolyásolhatja a végeredményt azzal, hogy nem tudjuk, mennyi pontosan az összes szavazásra jogosult állampolgár – ez pedig extrém esetben szintén megváltoztathatja az eredményt Ez is jól mutatja, mennyire abszurd a Fidesz által diktált választási rendszer.
Az ellenzék ismét elfogadta ezeket a játékszabályokat, hogy jól tette-e, az április 3-án kiderül. Most egyetlen dolgot tehetünk: csinálni kell a dolgunkat, szórólapozni, pultozni, plakátolni, majd szavazatokat számolni kell.”