Délvidék Kiemelt 

Magyar rendőrkézen két szerb embercsempész

A Bács-Kiskun megyei rendőrök két szerb csempészt vettek őrizetbe és 10 illegális migránst tartóztattak fel.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. február 16-án 23 óra 10 perckor Kunszentmiklós belterületén – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján – ellenőriztek egy gépjárművet, amelyet egy szerb férfi vezetett. A sofőr mellett egy másik szerb férfi utazott, valamint a rendőrök a járműben 10 külföldit találtak, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a két férfi a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért velük szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A szerbeket előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatásukat követően előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

(Police.hu)

Hasonló bejegyzések