Novak Đoković: „Elit sportolóként háromszor is meggondolom, mit viszek be a szervezetembe”
Novak Đoković a BBC után ezúttal a szerb közszolgálati tévének, az RTS-nek adott interjút, amelyben kitértek az oltásellenességre, a Melbourne-ben történtekre, de azt is elárulta, meddig tervez játszani. Az interjút a Tennis Majors szerb újságírója, Saša Ozmo szemlézte.
Mint korábban közöltük, a szerb teniszező a BBC-nek adott interjúban leszögezte: bár nem akarja beadatni magának a koronavírus elleni védőoltást, nem tartja magát oltásellenesnek.
Éppen ezért nem foglalkozik sokat azzal, hogy ráragadt a „Novax” gúnynév, szerinte a karrierje során nagyon sokféleképpen hívták már, de megtanulta elfogadni, hogy vannak, akik nem neki szurkolnak.
„Ha valami csak 0,5%-os változást okoz, már megérzem. Óvatos vagyok a döntések előtt, alaposan átgondolom, és nyitott elmével állok hozzá. Aztán együtt élek a következményekkel. Minden egyén választási szabadsága és autonómiája mellett kiállok, mindenkinek joga van dönteni a saját egészségéről”
– hangsúlyozta Novak Đoković az RTS-nek adott interjújában.
Hogy mit hozhat a jövő számára, még nem tudhatjuk, ő viszont bízik abban, hogy erős évek várnak még rá, és azt tervezi, legalább 2024-ig folytatni fogja a karrierjét – derült ki az interjúból.
(Szerb média nyomán)