Lehet, hogy a mezőgazdasági termelők tiltakozása kiterjed az egész országra?
„A hatalom arrogáns és szemtelen, kizárólag a választásokkal van elkeveredve, miközben cseppet sem törődik a jogos követeléseinkkel.”
Ezekkel a szavakkal jelentette be a mezőgazdasági termelők nagyszabású tiltakozását Milan Milošević, a šumadijai gazdákat tömörítő, nemrég megalakult „Naša zemlja” (Földünk) egyesület elnöke.
Szavai szerint
ma a termelők Szerbia-szerte (beleértve Délvidéket is) figyelmeztető traktoros felvonulást tartanak.
Elégedetlenek az állam mezőgazdasághoz való viszonyulásával, a hiányos támogatásokkal, a korlátlan hús- és tejpor-behozatallal, az agráripar elhanyagolásával. Régóta próbálnak egyeztetni az illetékesekkel, de eddig nem találtak megértésre.
Ha valami gyorsan nem változik, a „Naša zemlja” egyesület rövidesen lezárja az utakat és megbénítja egész Šumadiját.
Mint azt az egyesület elnöke mondta, hiába gyakorolnak nyomást a tagságra, nem tágítanak és nem állnak el a követeléseiktől.
Úgy érzik, mindent megtettek annak érdekében, hogy az állami szervekkel együtt megoldást találjanak a problémáikra, de azok már nem is hajlandóak szóba állni velük.
Leveleikre, beadványaikra sem válaszolnak.
Az ország területén működő többi mezőgazdasági egyesülettel is szoros kapcsolatra törekszenek. Nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a tiltakozások tömegesek lesznek és több pontra, akár az egész országra is kiterjednek.
Rövidesen elválik, vajon a délvidéki termelők is hasonlóképpen mutatják-e majd ki az elégedetlenségüket, főleg most, a választások előtt.
(srbin.info nyomán, fotó: luftika.rs)