Szlovén szállodatulajdonos: „A választások után visszatér a Belivuk-banda”
Miloš Plantarič szlovén üzletember, aki szállodát nyitott Belgrádban, megosztotta a médiával a Belivuk-klánnal való keserű tapasztalatait.
Miután a Life Design hotel társtulajdonosa – Plantarič elmondása szerint – törvénytelenül íratta át tulajdonrészét egy másik cég nevére, amit a Gazdasági Jegyzékek Ügynöksége nem akadályozott meg, beindult a szálloda teljes átvételére irányuló folyamat.
Két évvel ezelőtt, a covid miatt bevezetett rendkívüli állapot idején ismeretlen személyek betörtek az említett hotelbe és megpróbálták elfoglalni az objektumot.
A szlovén üzletember az illetékes szervekhez (rendőrség, bíróság) fordult, de
nem tettek eleget azon kérésének, hogy védelmet biztosítsanak számára.
Pedig megfelelő dokumentumokkal bizonyította, hogy a szálloda (egy része) az ő tulajdonát képezi.
Ügyvédje azt tanácsolta neki, alkalmazzon biztonsági embereket. A TNT Protect magáncéget javasolták számára. Ott dolgoztak Veljko Belivuk és Marko Miljković gorillák, akiket azóta – mint ismeretes – gyilkosságok, kínzások, emberrablások és egyéb súlyos bűncselekmények vádjával sitteltek le.
Plantarič, aki nem tudhatta, kivel van dolga, vesztére aláírta az együttműködési szerződést.
Egy idő után Miljković közölte vele, hogy a szálloda biztonsága érdekében ideiglenesen át kell, hogy adja neki a kulcsot és azzal együtt a tulajdonjogot is.
Miljković hozzáfűzte, hogy a rendőrség és az állam bizalmát élvezi.
Az üzletember nem tett eleget a követelésnek. Mivel látta, hogy ennek a fele sem tréfa, a szlovén nagykövetséghez fordult, amely magyarázatot kért a rendőrségtől, de mindhiába.
Plantarič feljelentést tett az általa alkalmazott biztonsági cég ellen, de erre sem reagált senki.
Szavai szerint
a Belivuk-klán időközben elvitte a szállodai berendezés egy részét, a többit pedig szétverte. A kárt mintegy 500 ezer euróra becslik.
A üzletemebert utána is folyamatosan fenyegették, többször megrongálták az autóját. A rendőrség jegyzőkönyvet sem volt hajlandó készíteni az ellene elkövetett atrocitásokról.
Plantarič meggyőződésének adott hangot, hogy a választások után visszatér a csapat, amely tönkretette a szállodáját.
(danas.rs nyomán, fotó: fonet.rs)