Kiemelt Szerbia 

Szerbia ma választ: Már a legelején fizikai tettlegességre került sor Novi Pazarban

Szerbiában ma parlamentáris, elnöki, illetve helyi választásokat tartanak, ez utóbbit 14 városban és községben, amelyek közül kiemelt jelentőséggel bír Belgrád.

Rašo Milić, Novi Pazar helyi választási bizottságának elnöke megerősítette a szerb köztelevíziónak, hogy az egyik pazari választóhelyen két választó között fizikai leszámolásra került sor, ami miatt a rendőrség beavatkozására is szükség volt.

Ma reggel hét órakor minden választóhely megnyílt Szerbiában, kivéve a fent említettet.

A szerb kormányfő, Ana Brnabić és Aleksandar Vučić még 8 óra előtt leadták voksukat – minden bizonnyal saját magukra.

Az eredményeket természetesen az urnák lezárása után portálunk is közölni fogja.

Félő azonban, hogy ez már egy eldőlt „játszma”.

(021.rs nyomán, fotó: Beta)

Hasonló bejegyzések