„Jöhetnek a végrehajtók?! Csődbe jutott számos tejtermelő”
„A tejtermelők, azaz szarvasmarha-tenyésztők nagy része csődbe jutott. A bankok elkobozhatják a vagyonukat, mert nem tudják visszafizetni a termelés finanszírozásához felvett hiteleket.”
Ezt állítja Sanja Bugarski, a Szerbiai Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke.
Szavai szerint a takarmány legújabb drágulása után a literenkénti tejtermelés költségei 75 dinárt tesznek ki, miközben a felvásárlók csak 32-33 dinárt fizetnek egy literért.
Ennélfogva a gazdák kilátástalan helyzetbe kerültek.
Ahelyett, hogy növelné a felvásárlási árat, az állam a „kiválasztott termelőknek” kisebb segélyt fizet a tavaszi vetéshez.
Összehasonlításként: 2015-ben a felvásárlók 45 dinárt fizettek a tej literjéért, ma pedig a gazdák 30 százalékkal kevesebbet kapnak.
Bugarski kiemeli: a Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete képtelen megküzdeni a legnagyobb ügyfelükkel, az újvidéki Imlek tejgyárral, amely – mint mondta – óriásit kaszál termékei révén, míg a gazdák, akiktől veszi át a tejet, teljes összeomlás előtt állnak.
A tiltakozó megmozdulások, a tej átadásának bojkottja sem segített.
Ana Brnabić kormányfő hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy hozzájárul a tejtermelők és a felvásárlók közötti tárgyalásokhoz a reálisabb ár kialakítása érdekében, de nem állta a szavát.
Miközben egyre több szarvasmarha-telep szűnik meg, az állam tejport importál – mintha az normális lenne.
(direktno.rs, danas.rs nyomán, fotó: novosti.rs)