Kiemelt Szerbia 

Letartóztatták Nebojša Stefanović közeli munkatársát (is)

A szervezett bűnözés elleni ügyészég intézkedése nyomán több hónapon keresztül tartó nyomozás után a szerb biztonsági szervekkel, a katonarendőrséggel, a belügyi szervekkel együttműködve kilenc embert tartóztattak le azon eljárás keretében, amely tíz egyén ellen folyik.

Az Objektiv tudomása szerint a a letartóztatottak között van Aleksandar Novković is, aki a katonai-építkezési intézmény igazgatója, a jelenlegi védelmi miniszter közeli munkatársa.

Novkovićot Nebojša Stefanović alkalamazta a védelmi minisztériumban, korábban a belügyben bukkant rá, majd amikor védelmi miniszterré vált, őt is vitte magával. Novković az „ átmeneti periódusban” a magánszektorban tevékenykedett.

A katonai-építkezési intézmény (VGU), mint azt a neve is mondja, katonai objektumok építésére és karbantartására szakosodott, ezek nagyrészt titkosított műveletek, teret adva ezzel a korrupciós „hadműveleteknek”.

Novković mellett még nyolc embert tartóztattak le, egyet pedig még keresnek.

A letartóztatottak előzetesbe kerültek, később pedig a szervezett bűnözés elleni ügyészség színe előtt kell felelniük bűnügyi eljárás keretében.

(Szerb média nyomán)

Hasonló bejegyzések