Kiemelt Szerbia 

További alkoholmennyiséget kell rendelni, mert az állami hivatalnokok máris elfogyasztották az egész évre tervezett piát

Újabb nagy mennyiségű szeszes italt rendelnek a szerb kormány minisztériumai számára.

Az ott dolgozó miniszterek, államtitkárok (köztük VMSZ-esek is) és az egyéb alkalmazottak

máris elfogyasztották az egész évre tervezett piát.

Most azzal magyarázkozdnak, hogy a tavaly Belgrádban szervezett, coviddal kapcsolatos nemzetközi konferencia számos résztvevője miatt kellett „kiterjeszteni a reprezentációt”.

A megrendelt új mennyiségekkel együtt idén 63 ezer eurót költenek majd whyskire, vodkára, konyakra, vinjakra, pálinkára stb.

(direktno.rs nyomán, fotó: srbijajavlja.rs)

Hasonló bejegyzések