„N95-ös maszkot kellene hordani, a sebészeti maszk nem hatékony a kentaur-varáns ellen“
Brit virológusok az omikron BA.2.75 alvariánsának terjedésére figyelmeztetnek, amelyet a görög mitológiában szereplő kentaurokról neveztek el. Kutatók figyelmeztettek, hamarosan Európa-szerte domináns változattá alakulhat a kentaur-variáns, ami ellen csakis oltással lehet védekezni.
A kentaur-változatot először Indiában regisztrálták, majd később megállapították róla, hogy sokkal gyorsabban képes terjedni, valamint a halálozási rátája is magasabb, mint az omikroné.
„Én N95-ös maszkot hordok, a sebészeti maszk nem hatékony a kentaur-varáns ellen, mert az omikron ötödik alvariánsa nagyon erősen fertőzőképes, már egészen kis mennyiségű vírus betegséget tud okozni, ezért megbízhatóbb védelemi eszközökre van szükségünk“
– nyilatkozta dr. Zoran Radovanović járványügyi szakorvos az N1 hírcsatornának.
Június vége óta Szerbiában növekedőben van a regisztrált esetek száma, néhány hét alatt 200-ról 2000 fölé ugrott az új fertőzöttek napi száma. Radovanović azonban úgy véli, hogy a valós szám ennél is jóval magasabb, szerinte nem 2000, hanem 20 ezren fertőződnek meg az országban naponta.