Kiemelt Szerbia 

A szerb falu, ahol ásványvíz-palackozó van, de vezetékes víz nincs

Naponta tíz teherautónyi ásványvizet exportálnak egy délnyugat-szerbiai üzemből a világ különböző országaiba. Néhány kilométerrel arrébb, Prolomban viszont a lakosok már több mint fél évszázada várnak arra, hogy bevezessék otthonaikba a vezetékes vizet.

„Itt töltöm fel a palackokat, hogy legyen mit innunk az ebédhez. Nem iható víz van az út mellett is”

 

– mondta egy férfi, majd mikor az Euronews riportere a fürdésről kérdezte, elmesélte, hogy részletekben mosakodnak, és a nap segítségével melegítik fel a vizet.

Egy nő pedig arról beszélt, hogy a szomszédai megengedték neki, hogy átvezessen hozzájuk egy slagot. Ez azonban nem old meg minden problémát, ivóvízforrás háromszáz méterre van a házától, és fürdeni nem is tud a szomszédjától érkező vízzel, mert ahhoz túl kevés jön.

Fogynak a helyiek, pedig a turizmusból is meg lehetne élni

Vannak, akik trükkös megoldásokhoz folyamodnak. Lili Jankovski az ereszcsatornából egy tározóba vezeti a vizet, ami aztán egy nyomástartályon keresztül jut el a csapokba.

„Ez az én nyomástartályom, amely megmenti az életemet. Hallhatják, hogy milyen hangos, és télen napokig, vagy akár hetekig sincs vizem, mert befagy. De ez az egyetlen módja annak, hogy víz legyen a házamban”

 

– mutatta a nő.

Lili Jankovski. Fotó: Lj. M. (juznevesti.com)

Tavaly végre elkezdték kiépíteni a falvat ellátó vízvezetéket, de a munkát húsz nap után abba kellett hagyni, mert nem mérték fel jól a terepviszonyokat. A környéken lévő, saját vízellátással rendelkező szállodába turisták is érkeznek, egyre többen. A helyiek viszont sorra hagyják el a falut.

„Minden évben egyre kevesebben vagyunk. Az idősek nem tudják elcipelni a vizet kétszáz lépés távolságra. Szeretném tudni, hogy van-e még olyan hely Európában, ahol az ásványvíz-palackozó mellett élő emberek házában nincs víz. Nem hiszem, hogy lenne”

 

– mondta Lili Jankovski.

Tavaly húsz nap után abba kellett hagyni a vízvezeték-építő munkálatokat, mert nem mérték fel jól a terepviszonyokat. Fotó: Lj. M. (juznevesti.com)

Forrás:

Hasonló bejegyzések