Hatalmas délvidéki sportsiker: Világos Adrianna döntős az atlétikai Európa-bajnokságon
Hatalmas sikert ért el élete első felnőtt világversenyén Világos Adrianna gerelyhajító, aki kiharcolta magának a döntőbejutást a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon.
A fiatal sportolónő a versenyre való kiutazás előtt elmondta, hogy mivel csak kedden ért haza a kolumbiai U20-as világbajnokságról, és szinte máris utaznia kellett a felnőtt versenyre, így a felkészülésre szinte már ideje sem maradt. Éppen ezért az első felnőtt világversenyét mindenféle teljesítési kényszer nélkül, tapasztalat szerzés céljából szeretné megvívni. Ehhez képest ez olyan jól sikerült neki, hogy egyből a döntőbe jutott.
A kishegyesi sportolólánynak, a Szent István ünnepén megrendezésre kerülő, augusztus 20-ai döntőben tudunk majd szurkolni, amely 20:25-kor kezdődik.