Kiemelt Szerbia 

A szerb miniszter szerint a lítium az egyetlen esélye Szerbiának, hogy „feltalálja az internetet”

Megint bizarr kijelentést tett a „Toma Mona“ becenéven ismert Tomislav Momirović  túlontúl nagy szellemi képességekkel nem dicsekedhető szerb divatguru, építésügyi miniszter, aki lapszusairól híresült el, valamint arról, hogy igen nagy ügyetlenséggel,  de annál nagyobb szenvedéllyel isteníti Vučićot.

„Nagy árat fogunk még fizetni azért, hogy felfüggesztettük a beruházási projektet az olyan modern technológiák megvalósításában, mint amilyen a  lítiumos elem. Bátorságra van szükségünk, ha gazdasági értelemben előre akarunk haladni, hiszen a lítium esélyt nyújtott, hogy feltaláljuk az internetet“

 

–  mondta Tomislav Momirović, aki szerint az új kormánynak felül kell vizsgálnia a kormány januári döntését, miszerint érvénytelenítettek minden, a jadari lítium-kitermelést felölelő területrendezési tervet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vulinizacija (@vulinizacija) által megosztott bejegyzés

Hasonló bejegyzések