Kiemelt Világunk 

Orosz tartalékosok: A parancsnokaik eleve leírták őket?

Miután Vlagyimir Putyin szeptember 21-én elrendelte a tartalékosok behívását, az orosz közmédia leadott egy előre felvett interjút a védelmi miniszterrel. Szergej Sojgu azt mondta, hogy a 300 ezer tartalékost, akikre a rendelet vonatkozik, katonai kiképzés után vezénylik majd a fontra.

Az azóta megjelent hírekből már lehetett némi képe a külvilágnak arról, hogy a történet hogyan folytatódott. A zömmel Moszkvától és Szentpétervártól távoli, szegényebb és kisebbségek lakta területekről mozgósított tartalékosok kaotikus körülmények közé kerültek, és gyakran nem csak az élelemről, de az alapvető védőfelszerelésről, például repeszálló mellényről, érszorító kötésről is maguknak kellett gondoskodniuk, miközben azok ára az égbe szökött – írja a 44.hu.

A frontra készülő katonák kiképzés helyett csak lézengtek, rendszeresek voltak köztük az összetűzések, egymástól próbálták pótolni a felszereléseiket, és a konfliktusoknak gyakran etnikai színezetük is volt.

Vlagyimir Putyin szeptember 29-én ismerte el a mozgósítás hibáit. Újfent ígéretett tett rá, hogy csak a katonai tapasztalatokkal rendelkezőket sorozzák be, és hogy kiképzés után vezénylik csak ki őket az egységeikhez.

Ez azonban nem változtatott a Mediazona-anyag főszereplőinek sorsán. Azt mondták nekik, hogy Moszkvától keletre, Nyizsnyij-Novgorod megyébe viszik őket kiképzésre, de az ukrán határ közelében találták magukat.

Úton a front felé részeg orosz tisztek elvették tőlük a tölténytáraikat, a maradék muníciójukat és felszerelésüket. Október 9-én érkeztek a Luhanszk megyei Szvatove térségébe, ekkor már csak géppuskáik voltak.

Az anyák, feleségek szervezkedni kezdtek, írtak Putyin hivatalának, a védelmi minisztériumnak és más hatóságoknak, de mindenhol falakba ütköztek. Végül a katonai főügyészségen közölték velük, hogy hazudnak, mert a rokonaik dezertáltak.

Vlagyimir Putyin október 28-án közölte, hogy „korrekciókra” van szükség az orosz hadseregben, Szergej Sojgu pedig bejelentette a mozgósítás befejezését.

Elmondása szerint 82 ezer tartalékost küldtek Ukrajnába, 41 ezren vannak aktív szolgálatban, és kijelentette, hogy a háborút önkéntesekkel és hivatásosokkal folytatnák.

(Fotó: 444.hu)

Hasonló bejegyzések