Egyre több orosz vásárol ingatlant Szabadkán – leginkább kétszobás lakásokat
Belgrád és Újvidék után Szabadka tűnik az Oroszországból elmenekült polgárok „mentsvárának”, akik leginkább a kétszobás ingatlanok vásárlásában érdekeltek.
Éppen emiatt az elmúlt egy évben a helyi ingatlanok ára mintegy 10 százalékkal nőtt. Az idén eladott lakások 3-5 százalékát oroszok vásárolták meg, akik főképpen a kataszteri hivatalban is bejegyzett kétszobás lakásokat részesítik előnyben.
Az orosz állampolgárokat tehát nem érdeklik az épülőben lévő lakások, melyek kezdőára négyzetméterenként eléri az 1300 eurót is. A gradsubotica.co.rs portál értesülései szerint ezekre inkább a helyi polgárok tartanak igényt.
Szabadka egyébként, úgymond, építkezési területté vált, az építkezéseken pedig az esetek többségében külföldi munkaerő dolgozik, főleg ázsiai országok állampolgárai.
Az oroszok mellett más, szerbiai állampolgárok is érdekeltek az ingatlanvásárlásban, leginkább azok, akik Délvidéken jutottak munkahelyhez.
Egyszóval: Szabadka mindenkit befogad, miközben az őshonos helyiek háttérbe szorulnak.
Ezzel persze nem foglalkozik a helyi magyarság „érdekképviselete” (tudjuk, melyről van szó), számára sokkal fontosabb a haladókhoz való dörgölődés.
(Szerb média nyomán, fotó: gradsubotica.co.rs)