Kiemelt Szerbia 

Szerbiában erősen csökkent az ipari termelés

A gazdasági aktivitás lényegesen csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – közölte a Makrogazdasági Elemzések és Irányzatok című magazin, a MAT.

Hozzáteszi, hogy csak a bányászatban tapasztalható némi növekedés, minden más ágazatban csökkent a termelés 2021szeptemberéhez képest.

A villamosenergia-iparban stagnálás tapasztalható, míg az élelmiszer-, dohány- és gyógyszeriparban, az ásványi anyagok előállításában, a bútorgyártásban és az alapvető fémek előállításában rekordméretű zuhanás tapasztalható.

Ezenkívül a 2022-es év szeptemberéig az áruimport jelentősen megnőtt a behozatali arányhoz képest, ez többek között annak is köszönhető, hogy az esetleges hiányt az állam importtal igyekszik enyhíteni, ennek pedig az érintett termékek árára is jelentős hatással van.

Az infláció augusztusban és szeptemberben 12,8, illetve 13,6 százalék volt, míg 10,1 és 10,8 az EU tagállamaiban.

Mindezek tükrében nem sok jóra számithatnak a szerbiai, illetve délvidéki polgárok a jövőt illetően.

Az Aleksandar Vučić által beígért „aranykor” elmaradt, sőt…

(021.rs nyomán, fotó: Shutterstock)

Hasonló bejegyzések