Délvidék Kiemelt 

Aleksandar Vučić és a Szerbiába költözött fekete párduc

A Délvidéken állítólag feltűnt fekete párduc, amely – szintén állítólag – Magyarországról „sétált” át Szerbiába egyes szerbiai médiumokban a köznevetség tárgyává vált, sőt, számos mém is született már róla.

Marko Dražić a „Njuz.net”-től, illetve Marko Somborac ismert karikaturista az N1 hírtelevízió Új Nap című műsorának nyilatkozva fejtették ki véleményüket.

Somborac meglátása szerint ez is egy téma, amely a szerbiai és délvidéki polgárokat érintő súlyos gondokról eltereli a figyelmet.

Marko Dražić ugyanakkor érdekesnek találja, hogy a szerb haladók vezére még nem nyilatkozott a témával kapcsolatban.

MiG-eket emeltek a levegőbe a drónok ellen, miért nem teszik ezt most meg a párduc esetében is? – tette fel a kérdést az N1 vendége.

Somborac hozzátette: „Szerintem Vučić kimenne az erdőbe, és személyesen is elintézné a dolgot.”

Ugyannakor megjegyzi,

„nem tudni, vajon a szerb elnök magasabb szintre emelné-e a harckészültséget, esetleg a BIA-t, a Katonai Biztonsági Ügynökséget is bevonná-e a párduc felkutatásába.”

A két vendég azonban egyetért abban, hogy „könnyű Belgrádból viccelődni, nem biztos, hogy ugyanezt tennék, ha Apatinban élnének.”

(rs.n1.info nyomán, fotó: Twitter)

Hasonló bejegyzések