A topolyai középiskolában fogták el a dreai nő gyilkosát a szabadkai rendőrök?
A szabadkai rendőrök elfogták a kutaspusztai illetőségű Ljubiša „B.”-t (2005), akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnap este megölte unokanagynénjét, a 65 éves Stana Prpát. A Kurir információi szerint a gyanúsítottat a topolyai középiskolában fogták el, ugyanakkor a mi információink szerint a Gurman étteremnél kattant a bilincs.
„A rendőrök jelenleg is az iskolában vannak. A diákok még nem tudják, hogy mi történt, így egyelőre nem beszélhetünk az esetről”
– közölték a topolyai középiskola illetékesei a Kurir szerint.
Ahogy korábban megírtuk, brutális gyilkosság történt hétfőn este az Óbecse melletti Drea település kutaspusztai részén. Nem hivatalos információk szerint a gyanúsított személy kalapáccsal ütlegelte a 65 éves nőt, éles tárggyal szurkálta, majd fojtogatta. A gyilkos delikvens a gyilkosság után ellopta az áldozat Opel Kadett típusú autóját, majd Topolya irányába menekült.
A meggyilkolt nő jó hírben állt a faluban, mezőgazdasági munkával foglalkozott, a falubeliek elmondása szerint mindenkihez kedves volt és segítőkész.