Délvidék 

Az újvidéki feketepiacon „aprópénzért” vásárolható pisztoly

Az újvidéki rendőrség évente több száz olyan lőfegyvert foglal le, amelyet bűncselekmények során használtak az elkövetők. Sok esetben olyan pisztolyról van szó, amelyről később kiderül, hogy rablásnál és betörésnél használták.

A Blic napilap írása szerint az ilyen fegyvereket birtokló személyek általában azzal védekeznek, hogy az ócskapiacon szerezték be önvédelmi célból.

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy

a balkáni háborúk alatt és után annyira felhalmozódtak a fegyverek, hogy – egyes vélemények szerint – minden második háztartásban található legalább egy stukker.

A nagy elszegényedés következtében a tulajdonosok egyre nagyobb része aprópénzért hajlandó túladni a „házi kedvencén”. Nem túlzottan érdekli őket, kinek a kezébe kerül.

Az egyre szaporodó újvidéki narkósok, akik pisztollyal rendelkeznek, akár egy adag kábítószerért is megválnak a fegyverüktől.

Az újvidéki feketepiacon egy pisztoly ára 200 és 250 euró között mozog, de ha „forró” (nemrég használt) fegyverről van szó, akár 100 euróért is hozzá lehet jutni.

Pisztolyok árusításával általában kábítószer-kereskedők foglalkoznak.

Hasonló bejegyzések