Kiemelt Szerbia 

Picasso-festményeket lopott, de csak 150 eurót kaszált velük a bamba szerb tolvaj

Négy és fél év börtönbüntetésre és  10 év Svájc területéről való kitiltásra ítéltek Svájcban egy 37 éves koszovói szerb férfit egy 2020-ban elkövetett rablás miatt.

A svájci Blick napilap beszámolója szerint a szerb rabló bűntársával együtt a 20. század egyik legnagyobb festőjének tartott Pablo Piccaso két eredeti festményeit lopta el, melynek egyenkénti értéke kb. 50 ezer frank.

„Az egész eljárás a weinfeldeni kerületi bíróság előtt zajlik, a szerb férfit a DNS nyomok alapján azonosították. A gyanúsítottat 2021-ben fogták el a rendőrök egy újabb rablás után, és közben megoldották a 2020-as műkincsrablást is”

 – írja a Blick.

„Amikor elloptuk a két képet, nem tudtuk, hogy eredetiek, azt hittük, hogy másolatok, ezért  csak  150 euróért adtuk el a festményeket egy ismeretlen férfinak”

– mondta a bírósági tárgyaláson a szerb férfi. Szavai szerint a lopott képekért kapott pénzt szerencsejátékra költötte, s nem tudja, hol lehetnek most a festmények.

A svájci média szerint a férfi egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott a bíróságon, és egyszercsak sírva is fakadt.

(nova.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések