Kiemelt Szerbia 

Májusi tisztújítások: Vučić távozik, Pásztor „feltámad”

Aleksandar Vučić szerb elnök, a Szerb Haladó Párt elnöke tegnap este vendégszerepelve a Prva TV-n bejelentette, a párt május 27-i közgyűlését követően már nem ő lesz a párt elnöke.

„Szent Vitus napja (Vidovdan) körül megalakítom a Népi Mozgalmat Szerbiáért, ám továbbra is tagja maradok a Szerb Haladó Pártnak, de bízom benne, hogy addigra új vezetőséget is választunk. Az új mozgalom szélesebb lesz, mint a Szerb Haladó Párt, olyan embereket is szeretnék bevonni, akik nem tagjai a Szerb Haladó Pártnak. Egyelőre nem tudom, hogy ki vált majd engem a párt élén, de azt tudom, hogy a pozíciójukat elvesztők egy része ki fog lépni a pártból”


– mondta  Vučić.

Ahogy korábban hírül adtuk, a Vajdasági “Magyar” Szövetség  nevű magyar-szerb vegyes párt május 20-án, Kishegyesen tartja a párt 19. közgyűlését, ami tisztújító lesz. Az első információk arról szóltak, hogy Pásztor István már nem indul újra a pártelnökségért, a nemzetáruló stafétabotot pedig Juhász Bálintnak fogja átadni, azonban a 66 éves volt kommunista politikus, noszai ménesgazda valami rejtélyes oknál fogva meggondolta magát.

Hasonló bejegyzések