Kiemelt Világunk 

Koszovói parlament: verik, vagy csak locsolják a miniszterelnököt?

Összeverekedtek a képviselők a koszovói parlamentben, amit arrafelé úgy fogalmaznak meg politikailag korrekt nyelven, hogy fizikai összetűzésre került sor.

A parlamenti közvetítésből kiderül, hogy a verekedés akkor tört ki, amikor Albin Kurti az ország északi részén élő szerbekkel kialakult feszültségek enyhítését célzó kormányzati intézkedésekről beszélt a parlamentben.

Az incidensek azzal kezdődtek, hogy a Hashim Thaçi volt miniszterelnök és államfő által alapított Koszovói Demokra Párt egyik képviselője, Mergim Lushtaku odament a beszédét mondó Kurtihoz, és vízzel leöntötte.

A vízből kapott Besnik Bislimi miniszterelnök-helyettes is, aki a Belgráddal folyó, illetve már nemigen folyó párbeszéd egyik mellékszereplője a szerb elnök és a koszovói (albán) miniszterelnök találkozóinak előkészítése által.

Bislimi – aki éppen a napokban folytatott „intetzív megbeszélést” Pozsonyban Miroslav Lajčák uniós megbízottal – , egy flakonnal vette célba a locsolkodó Lushtakut, akit egészen közelről el is talált.

Amikor az egyik képviselő Kurti nyakát kezdte szorongatni, Glauk Konjufca házelnök, aki a miniszterelnök párttársa, rendőrért kiáltott.

A dulakodásra az adott okot, hogy Kurti szerdán bejelentette a szerb többségű észak-koszovói területeken állomásozó különleges rendőrök számának csökkentését, és az új polgármester-választások megtartását az érintett négy városban, az április választási cirkusz után keletkezett feszültség feloldására.

(Balkan Magazin és Kurir nyomán, fotó: Kurir.rs)

Hasonló bejegyzések