Párhuzam: nettó átlagbérek és minimális fizetések Magyarországon és Szerbiában
Legutóbbi hivatalos adat szerint Magyarországon az idei év január-júniusi időszakában jegyzett nettó átlagbér 370 200 forintot tett ki.
(A mai árfolyam szerint ez az összeg 113 725,97 dinárnak, illetve 969,67 eurónak felel meg.)
A magyarországi nettó minimálbér 154 280 forint (404,11 euró).
Szerbiában a legutóbbi (augusztus közepén) hivataloson kimutatott (ám alaposan kozmetikázott, minimum 30 százalékkal felpumpált) nettó átlagbér 85 539 dinárt (729,41 eurót) tett ki.
Ugyanakkor (szintén hivatalosan) a foglalkoztatottak több mint fele 65 358 dinárnál (557,33 eurónál) kisebb fizetést vitt haza. A valóságban a helyzet persze ennél is sokkal rosszabb.
A mostani szerbiai nettó minimálbér 42 ezer dinár (358,15 euró).
Ez is azt mutatja, hogy a gazdagok vékony rétege és a szegények „hadserege” közötti szakadék tovább mélyül Szerbiában.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a létfenntartási (tehát nem „luxus”) élelmiszeripari termékek ára Szerbiában továbbra is a legmagasabb – európai viszonylatban. Tehát jóval magasabb, mint Magyarországon, Németországban stb. Ez könnyen leellenőrizhető, elég betérni bármelyik szerbiai és más országbeli üzletbe, valamint párhuzamot vonni.