Délvidék Kiemelt 

A város napja alkalmából Szabadkára látogat Aleksandar Vučić, jön a tiszteletbeli polgári címéért (is)

Szabadka Város Napját idén háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik. A rendezvények többségét csütörtökön, pénteken és szombaton tartják, azonban valószínűleg Aleksandar Vučić lesz a „fő attrakció”, aki meglátogatja az épülgető, Pűsztor-féle Aquaparkot, illetve átveszi díszpolgári címét.

Péntek este koncert ad Saša Matić szerb zenés, szombat este 21 órától pedig – meglepő módon – a magyarországi Piramis együttes rockzenekar szórakoztatja a közönséget. A koncert után tűzijáték is lesz.

Amint azt a subotica.info portál közli, az előkészületek máris megkezdődtek, azaz a várost rendezik, a (szerb) zászlók felvonása is megkezdődött, a „tisztogatás” alól azonban kivételt képeznek a migránstanyák, de nem valószínű, hogy a szerb rezsim feje ezeket a helyeket is meglátogatja.

A városi képviselő-testület szolgálata által kiadott, ezzel kapcsolatos közleményének van egy érdekes (de korántsem meglepő) bejegyzése is,

amely szerint „Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke csak szerb nyelven tartja meg beszédét.”

A szerbe nyelvet kevésbé ismerő helyi magyarságnak majd fordítják a multikulti város illetékesei…

(Helyi média nyomán, fotó: subotica.info)

Hasonló bejegyzések