Délvidék Kiemelt 

Immár a negyedik baleset az új kerülőúton Szabadkán: ezúttal halálos áldozattal

Az úgynevezett Szerb sort és az 51-es Divizíót összekötő új kerülőúton immár a negyedik közlekedési balesetre került sor szombaton, ezúttal az incidens sajnos halálos áldozatot is követelt.

A tragédiát egy személyautó és egy tehergépjármű frontális ütközése okozta.

A Ford Fiesta márkájú személyautót egy 74 éves nő vezette, aki a közlemények szerint nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben haladó tehergépjárműnek.

Az idős asszony a szabadkai kórházban elhunyt, míg a kamion sofórje súlyos sérülést szenvedett el.

Megjegyzendő, hogy az újonnan kiépített kerülőút egyik szakasza, ahol a baleset is történt, rendkívül veszélyes, de a helyi önkormányzat  nem foglalkozik vele, holott mindössze néhány száz méternyi útszakasz kiszélesítése nagymértékben hozzájárulna a hasonló esetek elkerüléséhez.

Arról nem is beszélve, hogy számtalan figyelmetlen és főképpen türelmetlen autó közlekedik az említett szakaszon.

(gradsubotica.co.rs nyomán)   

Hasonló bejegyzések