Délvidék Kiemelt 

Holnap indul el Páger Anita a thaiföldi műtétjére

Páger Anita 2018-ban egy súlyos baleset szenvedett, amikor egy második emeleti zuhanás következtében sérült a C5-ös nyaki csigolyája és azóta kerekesszékbe kényszerült.

Az esetét követően Anita körül széleskörű összefogás indult, sokan adakoztak a gyógyulásáért. Az emberek segítőkészsége és összetartása lehetővé tette, hogy Anita és családja reménykedjen a gyógyulásban, ehhez a lány pozitív életerős hozzáállása is nagyon sokat segített.

Most, közel négy évvel a baleset után, Anita újabb fontos lépésre készül. Holnap, október 3-án egy hosszú, majdnem 20 órás útra indul Thaiföldre, hogy ott speciális kezelésben részesüljön. Az utazás során édesapja és egy gyógytornász kíséri el, akik támogatják őt az úton és a kezelések során.

A klinikán október 4-én érkeznek meg, ahol az általános állapotfelmérés alapján határozzák majd meg a műtét időpontját. A műtét során egy stimulátort invazív módszerrel ültetnek be a gerincvelő védőburka fölé. Ez a készülék különféle elektródákkal stimulálja majd az izmokat és az idegszálakat, remélve, hogy hozzájárulhat a gyógyuláshoz.

Anita társaságában utazik Kovács Denis, aki hasonlóan Muzslyáról származik, és ugyanazon egyetemen tanult, mint Anita. Gyógytornászként sok tapasztalata van Thaiföldön, és segíteni fog abban, hogy Anita eligazodjon az ismeretlen környezetben, és gyorsan megtanulja az új eszközök kezelését. Denis részt vett hasonló esetek kezelésében a thaiföldi klinikán, így ért hozzá és tud segíteni Anitának is.

A rehabilitációs folyamat hosszú lesz a műtét után. Legalább két év szükséges ahhoz, hogy elérjék a legjobb eredményeket.

A gyógykezelés időszakára továbbra is várják a felajánlásokat Anita számára.

Hasonló bejegyzések