Kiemelt Szerbia 

Vlagyimir Putyin orosz elnök megdicsérte a „kőkemény” Szerbiát és a szerb népet

Ám mindezt arra használta fel, hogy megmagyarázza, miért is szállt szembe Oroszország a Nyugattal. Azokról az esetekről viszont nem beszélt, amikor – éppen a szerbek számára szent Koszovó ügyében – hátba döfte balkáni szövetségesét.

Vlagyimir Putyin szerint a szerbség nem az a nemzet, amelyre a nyugati államok nyomást gyakorolhatnak, vagy amelyet maguk alá teperhetnek.

– Született egy olyan (nyugati) filozófia, amely szerint nyomásgyakorlással és alárendeléssel kell megoldani a problémákat. A szerbek esetében azonban ez nem működik, ez nem olyan nép, a történelmük nem olyan és a kultúrájuk sem. Lehet, hogy keményen fogalmazok, de meg lehet semmisíteni a szerbeket, ám alávetettségbe taszítani őket lehetetlen

– mondta Putyin a Moszkvával egyetértő újságírók és elemzők részvételével évente megrendezett Valdaj Klub Szocsiban tartott plenáris ülésén. Az orosz államfő szerint egyértelmű, hogy a Nyugat Oroszországra és Szerbiára is igyekszik nyomást gyakorolni.

– Azt, hogy Szerbiával miért történik ez, nem nagyon értem tette hozzá Putyin, ezután pedig – arra utalva, hogy Szerbia továbbra is céljának tekinti az Európai Unióhoz való csatlakozást – kijelentette, hogy az 1990-es évek elején Moszkva kész volt, hogy gyakorlatilag minden áldozatot meghozzon annak érdekében, hogy jó kapcsolatokat építsen ki a nyugati államokkal.

Megjegyzendő, hogy az ukrajnai frontokon továbbra is több száz szerb harcol, s a belgrádi hatóságok annak ellenére nemigen igyekeznek megakadályozni az önkéntesek és zsoldosok toborzását, hogy a balkáni állam törvényei is tiltják, hogy polgárai más ország haderejében szolgáljanak.

(Forrás: Balkan Magazin, fotó: Szputnyik)

Hasonló bejegyzések