Kiemelt Szerbia 

A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát

Olivera Zekić, a szerbiai elektronikus médiát szabályozó testület tanácsának elnöke náci egyenruhás fotót tett közzé magáról a Telegram csatornáján. Ráadásul nem egy szimpla náci egyenruhába álmodta bele magát, hanem Reinhard Heydrichnek, a holokauszt egyik kezdeményezőjének és szervezőjének uniformisába photoshopolta be fényképes mását, amit saját bevalássa szerint provokációnak szánt – szórta ki a Balkan Magazin.

A józan ésszel nehezen értelmezhető megnyilvánulás – és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – egy olyan személytől származik, aki a függetlennek nevezett szerbiai médiahatóság vezetője.

Ez a hatóság osztotta ki az országos sugárzás jogát a négy kormányközeli televízió: a Pink, a Happy, a Prva és a B92 számára. A képet Zekić egyébként saját indíttatásból tette fel az említett közösségi csatornára. Az esettel kapcsolatban megszólalt a Zsidó Hitközség is – közli a fent említett portál.

A Szabad Európa Rádió kérdésére válaszolva Zekić azt mondta, hogy “tisztán provokációból” tette fel a képet a Telegramra.

– Mint tudják, szeretek provokálni. Feltehettem volna néhány Corax és Petričić karikatúrát, amelyek sokkal rosszabbak. Ez egy fotómontázs a Twitterről, és én tettem fel – mondta minden szégyenérzet nélkül Olivera Zekić, miközben úgy képzelte el magát, mint aki Reinhard Heydrich szerbiai alteregója.

A belgrádi ellenzéki Nova televízió megjegyzi, hogy ezért máshol börtön járna, kételkedik azonban abban, hogy erre Szerbiában sor kerülhet, mert úgyis elmaszatolják az ügyet.

Ugyanakkor az ellenzékhez közeli értelmiség szintén erőteljes fellépést kér Zekić ellen a példátlan önkifejezési mód láttán.

(Külföldi média nyomán, fotó: balk.hu)

Hasonló bejegyzések