Kiemelt Szerbia 

„Énekeljük már a kib.szott szerb himnuszt!” – majdnem egymásnak estek a szerb elnök kamudiákjai

Az elnökség épülete előtt összegyűlt kamuegyetemisták, „akik folytatni szeretnék tanulmányaikat” továbbra is próbálják a szerb himnusz első versszakát elsajátítani – de úgy tűnik, nem igazán sikerül nekik. A legújabb, „Dan.3 (Transfer blama)” címet viselő videón az látható, hogy a tábor (boszniai szerb) vezetője, Miloš Pavlović „Tyaci” és társai harmadik napjukon is küzdenek a „Bože pravde” szövegével, de a helyzet még mindig messze van a tökéletestől.

A dühösen és látványosan zavart Pavlović próbálta irányítani a kórust, de miután a táborozók nem tudtak egyhangúlag kiejteni egy-egy sort, Pavlović már nem bírta tovább: „Nem megy, nem megy! Énekelünk vagy nem?” – kiáltotta. Amikor pedig valaki a „tanulni  vágyó egyetemisták” közül azt javasolta, hogy „énekeljük már a kibaszott szerb himnuszt”, a helyzet csak még inkább elmérgesedett, és Pavlović kénytelen volt leállítani a káromkodó résztvevőt.

A katasztrofális próbálkozás után a táborozók folytatták, de még mindig messze álltak attól, hogy egyetlen hangot is képesek legyenek tisztán énekelni.

Hasonló bejegyzések