Kiemelt Szerbia 

Vučić „megkérte“ a kamudiákjait, szombaton ne legyenek a Pionír Parkban

Aleksandar Vučić szerb elnök arra kérte azokat a kvázi egyetemistákat, akik ellenzik az blokádokat, hogy szombaton ne tartózkodjanak a Pionír Parkban, inkább menjenek haza, és térjenek vissza egy nappal később.

Az elnökség épületében lebonyolított találkozón Vučić azt mondta az „Egyetemisták 2.0“ nevű társaság küldöttségének, hogy hálás lenne, ha megfogadnák a tanácsát, de ha mégis úgy döntenek, hogy maradnak, az állami szervek igyekszenek majd megvédeni őket.

Az egyetemisták, akik a blokádokat szervezik, korábban bejelentették, hogy szombaton tüntetést tartanak a szerb parlament előtt, és felhívták a lakosságot, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Több állami tisztségviselő pedig azzal próbálja elbátortalanítani a polgárokat, hogy aznap utcai összecsapások és erőszak várható.

(beta.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések