Délvidéken újraindult az IMT traktorok gyártása
Az első Bánátban készült traktorok már legördültek az árkodi üzem felújított gyártósoráról. Az első traktorokat az Újvidéken zajló Mezőgazdasági Vásáron lehet megtekinteni.
Az egykori IMT traktorgyárat korábban az indiai Tafe vásárolta meg és már akkor bejelentették, hogy nem szeretnék veszni hagyni az ismert munkagépgyárat és ismét szeretnék beindítani annak kisebb üzemeit is.
Éppen ezért a Közép-bánsági Torontálszécsány községben, Árkod (Jarkovac) településen működő egykori üzemben kezdték meg nemrégiben azt a próbatermelést, melynek köszönhetően ezidáig 7 új traktor készült el, amelyeket mint kiállítási darabokat szeretnének bemutatni Szerbia szerte.
– Jelenleg csökkentett dolgozói létszám mellett zajlik a munkafolyamat, mivel az üzem beindításának hivatalos bejelentése még várat magára. A munkacsarnok, ahol a gyártósorok állnak majd nincsenek még teljes egészében befejezve, néhány előkészület még hátra van. Várhatóan a gyártás hivatalosan idén szeptemberben kezdi majd meg teljes egészében a termelést – mondta el Biljana Savović üzemvezető.