Komoly pénzbüntetést kapott egy magyar újságíró, mert állítólag „meghekkelt” egy Orbán Viktorral készült interjút
240 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték a Fejér Megyei Hírlapban megjelent Orbán Viktor-interjú meghamisításával vádolt F. Gábort, a Veszprémi Napló volt munkatársát.
Az elsőfokú bíróság információs adat megsértésében találta őt bűnösnek, F. Gábornak – aki az eljárás során végig tagadta a bűnösségét – a több mint egymillió forintos bűnügyi költséget is meg kell térítenie.
A „meghekkelt” interjú 2016 karácsonyán jelent meg, nem sokkal azután, hogy a lapot kiadó Pannon Lapok Társasága a Mediaworks tulajdonába került. A cikk meghamisítója
a vád szerint olyan mondatokat adott a miniszterelnök szájába, mint hogy „mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket”, vagy hogy az ápolók bérével együtt „a kórházi hullák száma is emelkedik”.
A bírósági eljárás során kiderült, hogy a Szakács Árpád által készített interjút a központi szerkesztő másolta be a dunántúli napilapok oldalára. A kiadónál azonban nem nagyon figyeltek a biztonságra: több tucatnyi alkalmazott használta a szerkesztőségi rendszert ugyanazzal a mindenki által ismert, közös jelszóval.
A bíróság szerint F. Gábor a saját számítógépéről, az egyik szabadságon levő kollégájának felhasználónevével írhatott bele az interjúba.
A Magyar Hang cikke szerint a tavaly szeptemberben indult eljárás sokáig akörül forgott, el lehetett-e végezni a módosításokat 4,5 perc alatt, a szakértők szerint ugyanis ennyi ideig piszkálták a szöveget.
F. Gábor és a tanúként meghallgatott egykori munkatársak szerint ez képtelenség, és erre jutottak az informatikai szakértők is, akik szerint ennyi idő alatt csak alapos előkészítéssel lehetett átírni a szöveget.
(444.hu nyomán)