Miközben a rezsim a rendőrség „sikeres” munkájával dicsekszik: Újvidéken egyetlen rajtaütéses bűncselekményt sem fedtek fel az idén
A minap közöltük a hírt, hogy Újvidéken merényletet követtek el az 55 éves Dragan Amidžić, ismert helyi „üzletember” ellen, aki belehalt sérüléseibe.
A 021.rs portál értesülései szerint a rendőrség egyelőre nem jutott birtokába a gyilkosság lehetséges okainak, indítékainak.
Az elmúlt néhány hónap leforgása alatt ez az eset volt a negyedik a klasszikusnak mondható, „rajtaütéses” merényleteknek. Egyikre sem derített fényt a rendőrség
– írja a portál.
Mindez több lehetséges forgatókönyvet felvet. Ezek között felvetül a rendőrség hanyag munkája, „érdektelensége”, de természetesen a bűnözőkkel való együttműködés, azaz a korrupció eshetősége is.
Annyi biztos, hogy
a belügyminiszter dicsérő szavai, amelyekkel a rendőrség munkáját szokta illetni, közel sem járnak az igazsághoz.
(021.rs nyomán)