Anyaország Kiemelt 

Újra hűvösön Sztojka „bodzaszedő“ Iván, Marian Cozma gyilkosa

Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság miatt őrizetbe vették, majd letartóztatták a Marian Cozma meggyilkolása miatt elítélt Sztojka Ivánt – tudta meg a 24.hu. A Cozma-ügy harmadrendű vádlottját 13 év börtönre ítélték, de tavaly nyáron harmadolták a büntetését, és 4 év 5 hónappal hamarabb kiengedték feltételesen. Sztojka azonban nem sokáig bírta anélkül, hogy újabb törvénysértést kövessen el.

Mint arról korábban a portál beszámolt, a rendőrség nyomozást indított egy 37 éves enyingi férfi ellen, mert prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi lányt. A gyanú szerint Sztojka – mert mint kiderült, róla van szó – rendszeresen beszámoltatta jövedelméről a nőt, amit utalással vagy készpénzben kért. Ebben három bűntársa is segítette. Ők saját számlájukról vették fel az odautalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, amit átadtak Sztojkának.

A portál úgy tudja, hogy Sztojka az enyingi otthonába tartott a kocsijával, amikor lekapcsolták a rendőrök. Az elkövetők otthonaiban tartott házkutatás során a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Sztojkát előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság 30 napra elrendelte a letartóztatását. A társait bűnszervezetben, üzletszerűen bűnsegédként elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ők szabadlábon védekeznek.

Ha beigazolódik Sztojka bűnössége, akkor az újabb büntetés mellett a feltételesen elengedett 4 év 5 hónap börtönt is le kell ülnie.

Orbánéknak köszönheti szabadságát Marian Cozma gyilkosa | Délhír Portál

A második Orbán-kormány alatt elfogadott módosítással szabadult előbb a Cozma-gyilkosság egyik vádlottja, Sztojka Iván. A Hvg.hu írja, hogy a kedvezményes szabadulás lehetőségéről az új, 2013-ban életbe lépett büntető törvénykönyv rendelkezik. A vonatkozó részt akkor a Jobbik azért kritizálta, mert szerintük a módosítással brutális bűncselekményeket elkövetők is jóval korábban szabadulhatnak a börtönből, mint amennyi a kiszabott büntetés lenne.

Jó magaviselete miatt kiengedték a börtönből Marian Cozma gyilkosát, Sztojka Ivánt | Délhír Portál

Négy évvel büntetése letelte előtt hazaengedték a szombathelyi börtönből Sztojka Ivánt, írja a Bors. Sztojka volt a büntetőper harmadrendű vádlottja, miután 2009-ben Veszprémben segédkezett a Rafael-testvéreknek a román kézilabdás, Marian Cozma megölésében. A Kúria 2012-ben jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítélte a még 2009-ben elfogott férfit, aki így 2022 helyett idén szabadult.

Hasonló bejegyzések