Hallott már a Rákosi-vonalnak is nevezett 630 kilométeres délvidéki erődrendszerről?
Majd 630 kilométeren, Lentitől Algyőig húzódott az egykor nem hivatalosan Rákosi-vonalnak is nevezett délvidéki erődrendszer. Tito vagy a NATO támadása ellen védte volna az országot, de soha nem használták katonai célokra. A következő tanévben bedős diákok térképezik majd fel az Ásotthalmon és annak külterületén található bunkereket.
A magyar Maginot-vonal
– Az ötvenes években épültek az erődök. A hivatalos megnevezése a délvidéki erődrendszer, amit tévesen szoktak a magyar Maginot-vonalnak is hívni. A második világháború lezárását követően Jugoszláviában a Tito vezette kommunista rezsim úgy gondolta, hogy szembehelyezkednek Sztálinnal, ezért amikor Sztálin azzal szembesült, hogy a határai mentén egy olyan hatalom alakult ki, ami inkább nyugatbarát, hozott egy intézkedést, hogy Rákosi Mátyásnak erődrendszert kell építenie a déli határszakaszon – magyarázta a Bedő-iskola tanára.
Véletlenül fedezte föl
– Az első időben aknákat telepítettek, később kezdték el építeni az erődöket a határtól néhány kilométerre. Úgy működött volna, hogy amikor riasztást kaptak a katonai egységek, akkor vonultak volna be ezekbe az erődökbe. Több mint egy évtizeddel ezelőtt egy téli napon Kelebia és Ásotthalom között autóztam egy számomra különleges és kedves kis úton, ahol alig jár ember. Valami feltűnt az erdőben, egy sötét üreg. Megálltunk a barátommal, és azt mondtam, hogy nézzük meg. Amikor közelebb mentünk, egy hosszú betonfal végén egy sötét üreget láttunk.
Képek: Kuklis István
Rácsodálkoztak
Rácsodálkoztak, mit keres ott egy másfél méter vastag betonból készült, fedett fedezék. Hirtelen azt se tudták elképzelni, ki építette, miért van ott.
– Elkezdtem érdeklődni a témában. A vége az lett, hogy engedéllyel sikerült megszereznem olyan, egykor szigorúan titkos katonai térképeket, amelyeken jelölve voltak ezek a bunkerek. Ezeket kezdtem el felkeresni, akkor kezdődött a tudatos kutatás, ami abban csúcsosodott ki, hogy az utóbbi 5-6 évben rendszeresen szervezek bunkertúrákat az érdeklődőknek – magyarázta.
A diákoknak is tetszik
Az utóbbi tanévekben a diákok érdeklődését is sikerült felkeltenie Bánhidy Zoltánnak. – Elmentünk közösen és megnéztük az épületeket. A diákok maguk is elkezdték keresni a térkép segítségével. Utána jött az ötlet, hogy úgy lehetne ezt szervezettebb formában csinálni. Ha véget ért a koronavírus-járvány, ezeket egyesével felkeresnénk a diákokkal és felmérnénk, pontosan hol vannak, azonosítanánk a funkciójukat, ha lehetőség van, akkor rendbe raknánk, összeszednénk a szemetet és egy katalógust állítanánk össze. Az egyik diák ötlete volt, hogy akár 3D-s digitális modellt is készíthetünk belőlük.
Izgalmas kaland
Bánhidy tanár úr bízik abban, hogy ez a kutatás segít abban is, hogy a gyerekek egy kicsit jobban megértsék a történelmet. A feladat izgalmas, mert egy térképpel a kézben nekiindulni az erdőnek, és megkeresni egy ott rejtőző építményt különleges kaland. A bunkerek egy része lakóházak mellett, vagy alattuk van. Ez is érdekes lesz, hogy megkeressük a tulajdonosokat, engedélyt kérjünk, hogy bemehessünk – tette hozzá.
Képek: Kuklis István
Forrás: Délmagyar.hu