Tüntetések a béke aláírása ellen

100 éve írták:

(Saját tudósítónktól.) Az egész ország közvéleménye a végleges békeszerződés átnyújtásának hatása alatt áll. Az a kérdés foglalkoztat mindenkit, alá lehet-e írni ezt a borzalmas kötést, amivel az ország ezeréves területét annyira megszabdalják, gazdaságát olyan csontig-velőig hatóan sújtják. Bizonyos, hogy e nehéz kérdés eldöntése az országos kormány vezetőinek legpróbáratevőbb gondja most. A hivatottak legbölcsebb mérlegelésére van  most szükség. Ha a háborút a „mindent megfontoltunk, mindent meggondoltunk” jegyében kezdtük, akkor százszor inkább kell a béke megkezdésekor a megfontolás s meggondolás. Az érzelmek azonban nem oly  könnyen fékezhetők. A lesújtó békeföltételek természetszerűen váltották ki a legelkeseredettebb tömegérzéseket az egész országban. S még egyre növekszik az elkeseredett hangulat, melynek hatása alatt tömeges tiltakozások lesznek a megnyomorító béke aláírása ellen. A legtöbb vezetőpolitikus nyilatkozatából azonban azt a megállapítást lehet leszűrni, hogy a békeszerződésnek kikényszerített aláírása még nem jelenti ennek a minden igazságot legyilkoló békekötésnek az elismerését is.

Vasárnapra várják Praznovszkyt.

A Magyar Távirati Iroda közli a magyar békedelegációnak átadott békeszerződés kísérő levelének a szövegét, mely nem teljesen pontos ugyan, de körülbelül összevág az eredeti szöveggel és lényegében megegyezik azzal, amit a Délmagyarország is leközölt a francia Havas-ügynökség jelentése alapján.

Versailles-ból jövő jelentések szerint a Legfőbb Tanácsnak a magyar ellenjavaslatokra adott válaszát délután 4 órakor minden formaság mellőzésével adták át a magyar békeküldöttség főtitkárának, Praznovszkynak. A magyar békeszerződésen történt módosítások között van Magyarország ama jogának a szövetségesek részétől való elismerése, hogy az osztrák köztársaságtól követelhesse azokat a művészeti, régészeti, tudományos vagy történelmi tárgyakat vagy okiratokat, amelyek a volt közös osztrák-magyar intézményekhez és a korona családi gyűjteményéhez tartoztak.

A békeszerződést Praznovszky Iván rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter vasárnap hozza Budapestre. Hétfőn bizalmas értekezlet lesz a miniszterelnök úrnál, melyen a nemzetgyűlési pártok vezetőférfiai és a békedelegáció elnöksége vesz részt.

Azonkívül értekezlet lesz a békedelegáció főmegbízottai és megbízottai részvételével, akik a békeszerződést szakszerűen meg fogják vizsgálni. Kedden délután a nemzetgyűlés külügyi bizottsága fog a békeszerződéssel foglalkozni, szerdán vagy csütörtökön pedig a békedelegáció plénuma vitatja meg a békeszerződést.

Budapest, május 7. Az U. N. írja: Mint értesülünk, a módosított békeszerződéssel, valamint Millerand eredeti kísérőlevelének példányával a békebizottság egyik tagja nyomban az átadás után vonatra ült és Budapestre utazott. A delegátus valószínűleg szombaton éjjel érkezik meg és így a külügyminisztérium vasárnap reggel jut majd az eredeti okiratok birtokába. Hogy a hazaérkező delegátus Praznovszky Iván-e, vagy pedig a békeküldöttség valamelyik más tagja, azt még nem tudjuk.

Tiltakozás a béke aláírása ellen.

Budapestről jelentik: A Területvédő Liga csütörtökön délután az egyetemi körben az egyetemi ifjúsággal gyűlést tartott, melynek határozatából kifolyólag az ifjúság népes menetben a Liga Váci-utcai helyisége elé vonult fel, ahol szónoklatokban követelték az aláírás megtagadását. A szónoklatra dr. Cettler Jenő képviselő válaszolt, aki kijelentette, hogy a Liga mindent el fog követni a kormánynál a béke aláírása ellen. A Liga ez alkalomból kiáltványt bocsátott ki, amely többek közt ezeket mondja: „Az ország nem halhat meg, mert a nemzet egészséges és élni akar és ez akaratát el is tudja érni. Fel a fejjel tehát — írja a kiáltvány — és fel a szívekkel. Gyászzászlók nem kellenek, mert ezek csak a halottaknak járnak. Egység kell, akarat és komor elszántság, mindaddig, míg a célt el nem érjük. Az igazság keresztrefeszítése után a megváltás következik.

 A főváros népe az elfogadhatatlan békefeltételek ellen hatalmas demonstrációval tiltakozott csütörtök délután a Petőfi-téren tartott nagygyűlésen. Este az egyesületek a Vigadóban tartottak nagygyűlést. A belügyminiszter a nagygyűlések és felvonulások megtartását tegnap délután engedélyezte.

Külföldi lapvélemények.

Kopenhága, május 7. A Skandinavski Telegraphen Compagnie párisi tudósítója jelenti: A magyar békeszerződéssel senki sincs megelégedve, kivéve azokat az államokat, amelyek kapzsiságukat Magyarországon akarják csillapítani. Az angolok nem titkolják el azt a nézetüket, hogy Magyarország irányában lojálisabb magatartást kell tanúsítani. Az olaszok azt hirdetik, hogy a magyar békeszerződést revideálni kell, mert Magyarország sokkal fontosabb, semhogy elhanyagolható mennyiségként lehessen vele bánni.

(Bud. Tud.) Zürich, május 7. A Telegraphen Information párisi jelentése szerint a békekonferencia körében azt hiszik, hogy Magyarország a jövőre vonatkozó bizonyos Ígéretek ellenében a békeszerződést tiltakozás mellett alá fogja írni, de mindenki tisztában van a rendelkezések megváltoztatásának szükségéről. (Bud. Tud.)

(Forrás: Délmagyarország, 1920. május 8, 9. évfolyam / 105. szám).

A magyar béke.

Valamikor, a dicső harcok idején csak róla álmodoztunk, csak érte imádkoztunk. De jött a véres tragédia, a nagy összeomlás és félni, rettegni kezdtünk tőle. Most itt van s mi idegenül, ellenségesen nézünk rá. „Te vagy a Béke, te vigyorgó sátán ? Távozzál! . . . Utálunk, nem kellesz!“

A szövetséges hatalmak boszorkánykonyhájában konstruált béke, nem a mi békénk. Ítélet ez, halálos ítélet, melyet egy nemzetre kimérni csak az azt alkotó hatalmas Istennek lehet. Az enyészet pallosát suhogtatják fölöttünk a büszke győzők, hangosan röhög nagy fájdalmunk fölött a koncleső söpredék. De kik ők, hogy ítélkezni mernek egy ezeréves nemzeten, hogy gúnyolni merik a vergődő Magyart ? Ah, igen — ők a győzők s mi vagyunk az árvák, a legyőzöttek, a bűnösök.

Ha kérded, mi a bűnünk, íme, szól az ítélet: „Magyarország felelős a világháború felidézése óta történtekért s a kettős monarchia imperialista politikájáért !“ Úgy, tehát a nemzeti becsület védelme imperialista politika, de az orosz cárizmus, a francia aranyhegy, az angol tengeri hegemónia védelme s a kis nációk mérhetetlen falánkságának más húsából  és véréből való kielégítése nem imperializmus? Oh persze a szegény legyőzöttre kígyót-békát lehet kiáltani, rákenhetik a maguk mocskát, lábbal tiporhatják, hisz erőtlen a karja . . . kihullt kezéből az acél!

Nem akarom az Istent káromolni azzal, hogy nagy, szörnyű átkot mondjak rátok, kik megaláztátok a magyar nemzetet. Lesújt az Ő büntető karja a történelemben páratlan ítéletért s elpusztultok azzal a halállal, melyet nekünk szántatok! A saját kérlelhetetlen büszkeségetek fog titeket porba alázni!

Eddig a leggyalázatosabb békékben is ott lapult a békülékenység szelleme. Maeterlinck Monna Vannájában meg is állapítja, hogy „aki a világot szebb erkölcsökre tanítja: nem akarja hordani a világ előtt egy túl véres győzelem szégyenbélyegét.“ Az ántánt győzött, s az általa diktált békében tombol a bosszú vágya, villog a káröröm kardja, s vérlázítóan rikít a túl véres győzelem szégyenbélyege. De szívesen lemosnák még azt bűnbánó könnyeikkel! Mert eljön az idő, mikor a hazug eszme, mellyel ma a világot szebb erkölcsökre akarják tanítani, s amelybe beleburkolják a mi halálos ítéletünket: a nemzetiségi elv, az ő nyakukon szorítja össze a hurkot s ők fognak fuldokolva vergődni. Akkor nekünk se lesz szánalom a keblünkben.

Nemzetiségi elv, vagy angol stilizációban a kis népek szabadsága, ez az az eszme, melyért — mint álnokul hazudták — síkra szálltak a szövetséges hatalmak s melynek jegyében büntetnek minket kegyetlenül! De mi lesz akkor, ha majd Indiában, Egyiptomban, Algírban, Tuniszban, Marokkóban is lobbot vet az eszme ?! Úgy olvastam valahol ezelőtt néhány évvel, hogy „akkor fog majd az ántánt hatalmakon beteljesülni a kérlelhetetlen bűnhődés: azok a szellemek fogják bukásukat okozni, amiket bűnös céllal maguk idéztek föl a sors elvarázsolt szelencéjéből. És akkor a nemzeti eszme azt a szerepet fogja betölteni, mint a fátum a régi görög tragédiában!“  így fog a hazugságért fizetni az Igazság ! Higgyük ezt rendíthetetlen bizodalommal s  az igazságban ne szűnjünk remélni!“ Hogy mi lesz azokkal, kiket az ántánt a mi halálunkkal akart hatalmassá, gazdaggá tenni ? . . . Nagy a falat: torkukban akad! Ha nem, oda forrasztjuk. . . . Szemünkből kiapadt a könny. Nincs több könnyünk, csak erős, vad elszántságunk. Halálos ítéletünket nem írjuk alá! Az egyik kezünkbe szerszámot fogunk s dolgozunk körömszakadtáig, a másikkal megmarkoljuk a kihullott acélt, szemünket az Égre fordítjuk s aztán jöjjön, aminek jönni kell! Nem törődünk a szenvedésekkel, nem a dicső halállal! Csak Vajda János rendíthetetlen hite meg ne halljon bennünk, hogy

Az ezeréves tölgy kihajt még újra,

Egy fényesebb, dicsőbb nagy fordulóra.

Virulni fog a második ezerben,

Meglombosodva, gazdagabban, szebben.

(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. május 8, 27 évf. / 106 szám).