Trianon gazdasági hatásai – III. rész
100 éve írták a lapok:
A békeszerződés gazdasági hatásai.
Dr. Kresz Károly előadása.
III.
Minthogy Magyarország mint agrárállam, mezőgazdasági termékeinek, különösen gabonának, lisztnek és egyéb élelmiszereknek kivitelével fizette meg azoknak a nyerstermékeknek, iparcikkeknek az árát, amelyekre külföldről rászorult, legjobb gabonatermő és állattenyésztő vidékeinknek elvesztése legfontosabb kiviteli cikkeinktől foszt meg. — Még sokkal súlyosabbá teszi a helyzetet az, hogy azzal a felesleggel, melyet a megmaradó csonka ország termel, a békét követő 5 évben szintén nem fogunk szabadon rendelkezhetni. A békeszerződés szerint ugyanis (208. §.) kötelesek vagyunk öt éven át élelmiszer-feleslegeinket, oly mennyiség erejéig, amint azt a jóvátételi bizottság, — amelynek a békeszerződés végrehajtása körüli szerepéről még részletesen fogok szólani, — jónak látja, Ausztriának (!) átengedni, még pedig minden kiviteli vámtól és egyéb korlátozástól mentesen és ugyanazokon az árakon és feltételek mellett, mint ahogy az élelmiszereket a magyarországi vásárlók vehetik. — Más szóval éppen az átmeneti gazdaság legsúlyosabb első öt évében nem áll módunkban kihasználni a magasabb külföldi árakat és nem használhatjuk fel legfontosabb kiviteli cikkeink exportját valutánk javítására. Annak illusztrálására, hogy ez mit jelent, elég rámutatnom arra, hogy az utolsó békeévek átlagos 2 milliárdnyi exportjának fele esett élelmezési cikkekre.
Elvész az ország 300.000 hektár kiterjedésű szülőterületének 38 %-a és pedig részben a legértékesebb borvidékek. Súlyos csapás ez kereskedelmünkre is, annyival inkább, mert 4—5 millió hl. termelésünkből mintegy 1 millió hl.-t exportáltunk 50—60 millió korona értékben, aminek most jelentékeny része el fog esni.
Legérzékenyebb veszteségek egyike azzal ér, hogy erdőink, melyekre az állam évtizedeken át annyi gondot fordított, úgyszólván teljes egészükben az elszakadó területrészekre esnek. — Magyarország erdőterülete — Horvátország nélkül — 7,450.000 hektár, ami az ország egész területének közel egyharmad része. Tölgyerdőinknek 86 %-a, bükkerdőinknek 90 %-a és fenyőerdőinknek 95 %-a megszűnik tulajdonunk lenni. Eddigi mintegy 80 millió koronát kitevő kivitelünk helyett tehát igen jelentékeny behozatalra leszünk utalva, hogy épületfa, donga, talpfa, bányafa, tűzifa szükségletünket és faipari és bútorgyári vállalataink szükségletét fedezzük. — Papíriparunkat, amely a dolog természeténél fogva mindenütt az erdős vidékeken helyezkedik el, teljesen elveszítettük és a megmaradó területen termelt papír a belföldi fogyasztásnak alig 1 % -át fedezi. — Minthogy papírgyáraink már eddig sem tudták az ország szükségletét fedezni és jelentékeny importra szorultunk (32 millió korona), igen természetes, hogy ez az import most még nagyon jelentékenyen fog emelkedni.
Ha a mezőgazdaságra bazírozott iparnak a malomiparon kívüli egyéb ágain tekintünk végig, ugyancsak sivár kép tárul szemeink elé.
Az ország 29 cukorgyára közül 18-at veszítünk el a termelés 56%-val. Ez egy további kiviteli lehetőségtől foszt meg, amennyiben az ország 5 ½ millió q évi termelésének mintegy ¾ része 106 millió korona értékben került külföldre, a kivitelnek közel fele nevezetesen Angliába.
(Folyt. köv.)
(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. június 10. 19. évf. / 131. szám)
