Anyaország Kiemelt 

„Orbán Viktor megvárja az oltással, amíg sorra kerül”

„Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül” – közölte Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke.

Ádes János sajtóirodájától nem érkezett válasz, azt viszont már korábban lehetett tudni, hogy az EMMI-miniszter Kásler Miklós sem kap kiemelt helyet:

„Mivel én nem az intenzív osztályon dolgozom, ezért majd csak akkor kapom meg a vakcinát, ha az én csoportomra kerül a sor. Hamarosan az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kerülnek sorra”

– mondta az újságnak Kásler.

Hasonlóképp reagált a parlamenti Fidesz-frakció is, szerintük a politikusoknak amúgy is a sor végén kell állnia, és talán annyira nem meglepő módon az ellenzéki pártok is jelezték, nincs soron kívüliségük, de ha lenne, akkor sem élnének vele.

Magyarországon már beadták az első oltásokat: az előírások szerint először azok az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, akik az intenzív, illetve a sürgősségi osztályon kezelik a betegeket, utána jön a többi kórházi dolgozó.

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések