Kiemelt Szerbia 

Kon: „Tegnap kértem a leváltásomat”

Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja a K1 hírcsatorna reggeli műsorában  azt nyilatkozta, hogy a saját menesztését kérte a válságstáb tegnapi ülésén.

„Én személy szerint mindent megtettem, amit megtehettem, a menesztésemet kértem, ha netán valakit zavar a jelenlétem”

 

– mondta Kon, majd hozzátette, hogy a járványorvosok  korlátozásokat követeltek, illetve, hogy kötelezővé váljon a koronavírus elleni védőoltás az egészségügyi dolgozók és a közszféra dolgozói számára.

Kon megint lemondással fenyegetőzik (meglehetősen zavaros módon)

Hasonló bejegyzések