Újabb szerb embercsempészt fogtak a magyar rendőrök, ezúttal Bőnynél
A magyar rendőrök – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján – 2021. november 11-én 9 óra 35 perckor, egy német rendszámú gépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 100. kilométerszelvényében, Bőny térségében.
A járművel közlekedő szerb sofőrön kívül az autóban tizennégy – magukat indiai és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.
A szerb sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(Forrás: police.hu)